2013. november 20.
Agatha átvezette az utolsó iskoláscsoportot a Darwin központon, megállt Archie, az óriáskalmár folyadékban lebegő teste előtt, és szembefordult a diákokkal.
− És megérkeztünk Archie-hoz, a 8 méter hosszú óriáskalmárhoz. A Falkand sziget környékén akadt a halászok hálójába... – kezdett bele a magyarázatba. Egy pillanatra azt hitte, hogy semmi gond nem lehet, mikor hátul kitört a verekedés, ha azt annak lehetett nevezni, hogy egy nagyobb darab, búzaszőke hajú fiú a padlóra lökte osztálytársát, egy alacsony, fekete hajú fiúcskát, aztán kitépte a mellkasához szorított füzetet a kezei közül, és kettőbe tépte, majd a földhöz vágta.
A lány nyugalmat erőltetve magára tovább folytatta az osztály körbevezetését. Hiába, a gyerekek nem bírták az olyan csöndes helyeket, ahol semmihez nem lehetett hozzányúlni. A körút végén átadta a tanáruknak a gyerekeket, és elindult a büfé felé, hogy megigyon egy kávét.
Legalább két nap telt el a földalatti kaland óta, de mintha az egészet álmodta volna, mint ahogy a Doktorral történt találkozást is. Azóta még kevésbé nem érezte magát ideillőnek. Nem is a szilúriaktól rémült meg, hanem a különös idegen szemeiben rejlő szomorúságtól.
A férfi magányos volt, és valahogy a lány enyhíteni akart ezen.
A fenébe már, csak kétszer akadtál össze vele. Ő egy időutazó űrlény, te meg egy földi ember vagy. Ez nem...
Végigsietett a személyzeti szárny egyik folyosóján, mikor a lámpák hirtelen kialudtak. Holmes megdermedt rémületében, a sötétségből szipogás hallatszott.
− Hé, ki van ott? – kérdezte.
Agatha átvezette az utolsó iskoláscsoportot a Darwin központon, megállt Archie, az óriáskalmár folyadékban lebegő teste előtt, és szembefordult a diákokkal.
− És megérkeztünk Archie-hoz, a 8 méter hosszú óriáskalmárhoz. A Falkand sziget környékén akadt a halászok hálójába... – kezdett bele a magyarázatba. Egy pillanatra azt hitte, hogy semmi gond nem lehet, mikor hátul kitört a verekedés, ha azt annak lehetett nevezni, hogy egy nagyobb darab, búzaszőke hajú fiú a padlóra lökte osztálytársát, egy alacsony, fekete hajú fiúcskát, aztán kitépte a mellkasához szorított füzetet a kezei közül, és kettőbe tépte, majd a földhöz vágta.
A lány nyugalmat erőltetve magára tovább folytatta az osztály körbevezetését. Hiába, a gyerekek nem bírták az olyan csöndes helyeket, ahol semmihez nem lehetett hozzányúlni. A körút végén átadta a tanáruknak a gyerekeket, és elindult a büfé felé, hogy megigyon egy kávét.
Legalább két nap telt el a földalatti kaland óta, de mintha az egészet álmodta volna, mint ahogy a Doktorral történt találkozást is. Azóta még kevésbé nem érezte magát ideillőnek. Nem is a szilúriaktól rémült meg, hanem a különös idegen szemeiben rejlő szomorúságtól.
A férfi magányos volt, és valahogy a lány enyhíteni akart ezen.
A fenébe már, csak kétszer akadtál össze vele. Ő egy időutazó űrlény, te meg egy földi ember vagy. Ez nem...
Végigsietett a személyzeti szárny egyik folyosóján, mikor a lámpák hirtelen kialudtak. Holmes megdermedt rémületében, a sötétségből szipogás hallatszott.
− Hé, ki van ott? – kérdezte.
